A távol-keleti országgal kapcsolatos kedvenc sztereotípiánk a "kínai gagyi". Ami egyébként olcsó, ezért is vesszük. Ennek következtében aztán minden tele van velük, és a kör ezzel bezárult.

Fájdalomdíj gyanánt maximum felsőbbrendűen mosolyoghatunk, és azzal vigasztalódhatunk, hogy az emberi evolúció magasabb fokáról körülnézve képesek vagyunk különbséget tenni "gagyi" és "nem gagyi" között.

Szinte kétség nem fér hozzá, hogy Hollandia nemzeti jelképének tekinthető fapapucs, de legalábbis a turistákra zúdított plüsspapucsok ezrein a varrás mentén szolid felirat hirdeti: "Made in China".
Viszont a kínaiak gyorsan alkalmazkodnak, valószínűleg megsúgta nekik valaki, hogy errefelé (is) sok a kínai cucc, ezért aztán sok helyen már csak ennyi olvasható: "Made in the PRC".

Ekkor a derék globalizációellenes felsóhajt, megtörli homlokát, hogy egyszer ebben az életben végre nem kínai árut vett, pedig de: a PRC Kína hivatalos angol nevének rövidítése, és annyit tesz, mint Kínai  Népköztársaság (Peoples Republic of China).

És persze továbbra is használja a "gagyit". Ugyanis erre van csak pénze.

A helyzet azonban az igencsak jóléti társadalomnak számító derék svédeknél sem más. Ha nem is olyan régi hagyomány, mint maga a karácsonyfa, de manapság elég sok skandináv üres fa alatt, vagy legalábbis jelképes ajándékokkal várja a szeretet ünnepét.

Nem azért, mintha leégtek volna, vagy épp megélhetésüket fenyegetné, ha megvennék az ajándékokat. Frászt. Csak megvárják a leárazásokat: egy karácsony sem kényszerítheti őket olyan helyzetbe, hogy valamit meg kelljen venniük a szokásosnál jóval drágábban. Spórolnak ők is, na.

Az olcsóságra nemzetközi igény mutatkozik, és ezek szerint nem csak itt, a keleti blokkban. Persze, az olcsóság a magyarban (is) egyet jelent a termék silányságával. Ezen úgy tűnik a kínaiak változtatnának is.

És általában a kínaiakkal kapcsolatos összes bajunk erre az egy, számunkra nagyon zavaró körülményre vezethető vissza: ők nagyon gyorsan alkalmazkodnak. Amíg azonban ehhez az evolúcióban évmilliókra, emberi viszonylatban dollármilliókra van szükség. Pardon: yüanmilliókra, abból viszont van sok-sok dollármilliónyi.

Iparágakat lehet felvásárolni, elég csak az autógyártásra gondolni. És ha már megemlítettük a svédeket: a Saabról sem Kína ugrik be elsőként, ugye? Pedig kínai már az is.

Az autógyártásban azonban sok pénz van, éppen ezért óriási volt az európai - különösen a német - ellenállás, amikor egy luxemburgi székhellyel bejegyzett kínai törpecég próbálta meg autóit behajigálni a partvonalról a német autópiacokra.

Az ADAC, a német autóklub nem győzte a falhoz csapkodni ezeket a modelleket, hogy aztán a törésteszteken kiderüljön: ezek az autók bizony nem olyanok. És valóban: az öt lehetséges biztonságért járó csillagból nullát kaptak, ami nem a legjobb ajánlólevél Németországban.

Valószínű azonban, hogy a kínaiak rossz irányból közelítették meg a kontinenst, elég belegondolni abba, hogy Magyarországon hány embert foglalkoztat annyira a biztonság, hogy ennek érdekében akár milliókkal drágábban vegye meg autóját. Na ugye.

Ám, azóta is változott a világ. A kezdeti perek, kardáncsörtetések után, amit a Shuang Huan CEO kínai gyár X5-ösre hajazó koppintásával váltott ki, a BMW már csöndben tűri, hogy a Briliance szintén kínai autógyártó 530-as modelljének pofáján megjelenjenek a BMW-s, Skodás típusjegyek. Vagy.

A BAIC (Beijing Automotive Industry Holding Corp.) olyan pofátlan Mercedes-nyúlással rukkolt elő, amit - legalábbis külcsínyben - szinte csak a logó különböztet meg az eredeti B-osztálytól. A stuttgarti cég azonban nem tiltakozott, nem is ment perre: úgy tűnik, legalábbis, nem zavarja őket a koppintás. Talán bizony arrafelé is inkább együttműködésre készülnek a kínaiakkal.

A pénz azonban újabb pénzt fial.

Ebből azonban a hátországban elképesztő dolgok történnek: olyannyira, hogy a fejlett nyugat-európai vasutak már-már szinte úttörővasútnak minősülnek csak mellettük.

Az ezt a vasutat felépítő kínai céggel - China Railway Construction Corporation - tárgyalt Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója is idén tavasszal. A látogatás során megkötött együttműködés kiterjed a meglévő vasútvonalak korszerűsítésére, az új vasútvonalak felmérésére, tervezésére és megépítésére, valamint mozdonyok és vasúti berendezések szállítására és gyártására.

A mellékelt képeken (kattints a fenti fotóra, galéria nyílik - a szerk.) Wuhan város vasútállomását tekinthetitek meg. Ennek kapcsán a legbeszédesebb adat éppen az, hogy 2009 elején még nem volt Wuhanban semmiféle vasútállomás. No, azóta lett. És azóta már ide futnak be a több mint 350 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedő szupervonatok. Ideje, hogy szokja szemünk a látványt, bár, kérdés, hogy az együttműködés aprópénzre váltása során mi valósul meg mindebből.

Ha a pályasebesség egy része igen, akkor már elégedettek lehetünk, és talán beérjük, ha az állomásépület a távolból nézve nem Székesfehérvár tömegközlekedési jelentőségét igyekszik szimbolizálni. Kínában ugyanis odafigyeltek erre is: a pályaudvar kilenc repülõ darumadárra vagy tengeri hullámra emlékeztet. A kilences szám az ugyanennyi kínai provinciát jelképezi, amit Wuhan pályaudvara köt össze egymással.

Az állomásépület tetejét napkollektorokkal burkolták, ezek szolgáltatják az energiát az épület megvilágításához. A háromemeletes komplexumot valamivel több mint három év alatt húzták fel. Az állomás területén mindenfelé mozgólépcsõk viszik fel az utasokat a földszintrõl az épület tetején található kényelmes várótermekhez. Utóbbit egyébként az utasok csak érvényes jeggyel használhatják, a váróból csak a vonat érkezése után mehetnek le az utasok a peronokra.

Gagyi, mi?