Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Gyurcsány nem akar megállapodni a követeléseinkről. Na de miért nem?


Európa boldogabbik felében alapjáraton a jobboldal szívügye a privatizáció, a munkásosztály – mai szóhasználattal élve: munkavállalók – érdekeivel már csak történelmileg is azonosuló baloldal pedig lelkesen fúrja azt. Fokozottan igaz ez olyan fajsúlyos kérdésekre, mint amilyen az egészségbiztosítás privatizációja is, melynek során a rosszul kereső munkavállalók ingyenes egészségügyi ellátás nélkül maradhatnak. Ami nem kifejezetten az ő érdekük. És így a baloldalé sem, gondolhatnánk.

Namármost, van egy ország, és benne egy város, és abban lakik egy politikai elit, ami mindezt fordítva játssza.

Mert történetesen itt a komplett baloldal a Parlamentben megszavazta az egészségbiztosítás üzleti alapokra helyezését, privatizálását.

Tavaly decemberben a vasutas társadalom szakszervezeti tagságtól függetlenül azért sztrájkolt, hogy ez ne történhessen meg. Nem is történt meg: a Liga Szakszervezetek – miután az Országgyűlés a sztrájk napján a munkabeszüntetés ellenére azért még elfogadta a törvényt – aláírásgyűjtésbe kezdett. A vasutassztrájk viszont ráirányította a figyelmet a kérdésre, és ennek hatására egyre-másra csatlakoztak a kezdeményezéshez civil szervezetek és magánszemélyek is. Mégpedig sokan.
Lesz is itt ősszel olyan népszavazás, hogy az Orbán-(jel)mezbe öltözött Horváth Ágnes adja a másikat: a referendum kiírásához szükséges 200 ezer aláírás helyett több mint félmillió érkezett be.

Gondolkoztak az urak, és arra az elhatározásra jutottak, hogy ebben a megrendült politikai helyzetben, amikor a gazdaság dübörgése már mélységét tekintve is megegyezik a négyes metró alagútfúróiéval, a legjobb lesz maguktól visszaszívni az egészségbiztosítás reformját. Így is tettek, de közben szívták a fogukat is, és bosszút esküdtek.

Ebben a szívmelengető hangulatban köszöntött ránk a 2008-as esztendő, aminek az első tizenöt napja vérmes reményekre adott okot: miért is ne, hiszen a MÁV-Startnál érdemi tárgyalások folytak, és január 15-én úgy tűnt, létrejött a megállapodás a 10 százalékos tevékenység-kihelyezési pótlékról, a VDSzSz egyik sztrájkköveteléséről. A cég akkori elnök-vezérigazgatója szerint – aki jelenleg a MÁV ZRt. általános vezérigazgató-helyettese – ugyanis nem jelentett volna megszorítást a követelés teljesítése.

Január 16-án a mindkét fél – tehát a VDSzSz és a Start menedzsmentje – számára elfogadható megállapodás-tervezet mégse tudott kiteljesedni megállapodássá, hiszen a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban a Start vezetése részére megtiltották az aláírást. Azóta a helyzet változatlan, csak a kollektív munkaügyi viták fordulóinak száma éri el lassan az ötvenet: „nincs alku” – mondják.

Minket pedig minden megoldás érdekel. A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára, dr. Csepi Lajos az utóbbi hetekben kétszer közvetítette megállapodási szándékunkat a miniszter felé, mindkétszer meglehetősen szűkszavú válasz érkezett postaládánkba: „egyelőre nem tudunk érdemi javaslattal előállni”, illetve: „ajánlatot tenni nem tudok.”

A dolog pikantériája, hogy Csepi nem is olyan régen még a Start Igazgatóságának elnöki pozícióját töltötte be, ehhez képest azonban a januári, korábbi „cége” által elfogadott, a minisztérium által elutált megállapodás-tervezetről elég szerény ismeretekkel rendelkezett – mint kérdéseiből kiderül, amit megfogalmazott felénk: „Biztos, hogy ez az a megállapodás? Hol szerepel benne a + 10 % és a 250 000 Ft?”

Elmondtuk neki, amit már ki-tudja-hányszor elmondtunk a Start menedzsmentjének is: a 2008. évi 6,9 százalékos alapbérfejlesztésen felül az alapbér-kiegészítés egy százalékos emelését (4-ről 5 százalékra), valamint a megszakítás nélküli munkarendben dolgozóknál a műszakpótlék 8 százalékos, a nyújtott nappalos munkarendben dolgozók esetében 7 százalékos emelését és a VBKJ idei 250 ezer forintos keretösszegének 20 ezer forinttal való megemelését követeljük.
Ez gyakorlatilag szükségtelenné tenné a sztrájkot, és így a MÁV Csoportnál a sztrájk okozta veszteség már nem haladná meg még jobban az általunk követelt összeg többszörösét. De nem, csak azért sem. Miazhogy!

Van ugyanis az ország egyik városában egy politikai alfahím, aki nem engedi ezt. Gyurcsány Ferencnek hívják, legalábbis, dr. Csepi Lajos ezt mondta nekünk. Hiszünk neki. Lárifári!

Mi nem adjuk fel.