Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Tisztelt Tagtársak! - 2008. 05. 01.


Az időjárás is nosztalgikus állapotba került a régi szép idők emlékét idézve: verőfényes nap köszöntötte a palira vett munkavállalókat, akik úgy gondolták, hogy e jeles napon elvágtatnak a Városligetbe, vagy a Nagyrétre, ahol a szokástól eltérően végre igazmondó szónokokat hallhatnak majd. A történelmet ismerve, erre vajmi kevés reális remény mutatkozik. A sok házastársi civódással terhelt kapcsolat, igaz, felbomlott, de kérdés, hogy az elhagyott és – gondoljuk – csalódott hitves mennyiben tudja túltenni magát mindazokon gyötrő veszekedéseken, amelyek ezen kapcsolat felbontásához vezettek.
Még a pirosbetűs ünnep előtt megtudhattuk, hogy a vasútnak új tulajdonosi képviselőjét hozta hozzánk a Posta fekete hollója, aki biztatónak is tekinthető nyilatkozat alapján, akár új utakra is terelheti az utóbbi időben jónak egyáltalán nem mondható kapcsolatokat. Hiszen nem másra vágyik, mint megbékélésre a vasutasokkal. Ha optimistán tekintünk a jövőbe – és ugyan miért ne tennénk így e szép napon – reméljük, hogy elérjük mindazon követelések teljesítését, melynek érdekében tagságunk hosszú hónapok óta minden elképzelhető agymosással, fenyegetéssel, bitang szrájktörőkkel szemben töretlenül dacol.
Csak azért, hogy mindannyian egyformán emlékezzünk, miről is van szó: a társaságba kikényszerített tagjaink részére – mindazok, akik eddig nem kapták meg – a társaságba vitel idejéig visszamenőleges hatállyal megfizetendő 10 százalékos személyi alapbérfejlesztést követelünk. A MÁV Cargo szakszervezetünk hathatós közreműködése miatti privatizációs bevételéből minden egyes vasutas munkavállalót megillet 250 ezer forint egyszeri bruttó kifizetés. Nota bene, a MÁV Cargonál dolgozó tagjaink részére ez a 250 ezer forint akár másfél millió forint biztos kifizetését jelenti. A botrányos körülmények között megválasztott, legitim pártelnöknek semmiképp se nevezhető „igazmondó” Kóka János most, hogy a felelősség már kevésbé terheli vállait, ha eddig egyáltalán terhelte – végre valahára életében talán egyszer igazat is mondhatna. Ez nagymértékben segítené e követelés teljesítését. A személyszállítás szüneteltetése ötletének elvetésével kegyelmet kérünk nem is a megtévedteknek – Jándi Péter után szabadon – hanem a magyar nemzet erőfeszítéséből, véréből, verítékéből felépített, és a gazdaság fejlődését szolgáló 38 mellékvonalnak.
E szárnyvonalak felett is a liberális ámokfutás mondta ki a halálos ítéletet. A vasutasok nem két évre kötnek szerződést olyanra, amit nem tudnak teljesíteni, hanem az életüket teszik erre a pályára, amin végigjárva szeretnék a tisztes öregkort úgy megélni, hogy munkájuk eredményére büszkén gondolhassanak, és ne kelljen útkereszteződésekben kalapot tartani azért, hogy az alamizsnának tetsző nyugdíjat az éhen-nem-halás szintjére ki tudják egészíteni. Követeljük továbbá, hogy az OÉT-t álnok módon becsapó kormányzat lássa be, hogy azon inflációs adatok, amelyek mentén a munkavállalói oldal egy 2008. évre vonatkozó bérajánlást elfogadott, tarthatatlanok, hiszen az ország pénzügyi zsenije pár hónappal később az általa prognosztizáltakat – legalábbis az infláció tekintetében – beismerése szerint legalább 20 százalékkal alábecsülte. Úgy véljük, ennek kompenzálására követelt további keresetfejlesztés több mint indokolt. Ezen alaptéziseken túl – ha már úgyis a munka ünnepén fogalmazódnak meg ezek a gondolatok – szükségszerűen kell szólni a MÁV vállalatcsoport azon álságos, bár nem szokatlan magatartásáról is, melynek eredménye, hogy a szférák zenéjével övezett létszám-kiszervezés istenített gondolata igazolja mindazon aggodalmunkat, aminek okán ragaszkodunk a 10 százalékos tevékenység-kihelyezési pótlékhoz. Csak két példát említünk, két cégről van szó.
A MÁV Gépészeti ZRt. kiszervezését előkészítő, önmagukat gazdasági zseninek kikiáltók nem hallgattak meg bennünket, amikor évek óta különféle hivatalos fórumokon is szóltunk, hogy a vasútnál zajló gazdasági folyamatok, ha úgy tetszik, az enyészettel teszik egyenlővé a gazdasági társaságot. És lám, sejtésünk kezd beigazolódni. A megrendelések jelentős csökkenése, a hozzá-nem-értő menedzsment túlburjánzása, a humánvezetés dölyfös, fennhéjázó arroganciája ezidáig egy eredményt tudott felmutatni: hiába a több mint három évre kötött foglalkoztatás-politikai megállapodás, Kun Tamás és fiúi heves csoportos létszámleépítésbe kezdtek. Mindezt oly módon, hogy a rájuk is vonatkozó létszám-megállapodás felhasználását bizonyos szűk alapterületű helyiségekben alkalmazzák, és amikor egy-két tárgyalás során erre hivatkozunk, akkor gúnyos vigyorgást láthatunk arcukon, vagy pedig Fidel Castrót megszégyenítő hozzászólásokat kell elszenvednünk, aminek természetesen, se füle-se farka nincs. Ezúton is üzenjük Tamásnak, ha nem tér észhez, tagságunk meg fogja mutatni, hogy ezen álnok praktikáknak mi módon lehet gátat vetni.
A MÁV Start ZRt. esete is érdekes dolgokat vetít előre. Ahogy az várható volt beigazolódott, hogy a vízfej további duzzasztása egyre több embernek szúr szemet: elkezdődött a szokásos varázslás. Cserélik a névtáblákat, átszervezik a divíziókat, az SZSZK-kat, és még ki-tudja-miket úgy, hogy az irányító-apparátus létszámának csökkentéséről kínosan hallgatnak. Arról viszont hallottunk, hogy az ejtőernyők iránti kereslet jelentős mértékben megnövekedett.
A végrehajtó szolgálatnál ennek ellenére a létszámgondok továbbra is tragikusak. A napokban megkötött megállapodásunkat – annak érdekében, hogy a létszámot a vonatoknál ne kelljen megemelni – úgy alkalmazzák, hogy a vonatok kocsiszámát sok esetben négy kocsiban maximálják. A fejpályaudvarokon csúcsidőben a pénztárak töredéke van nyitva, ugyanakkor Kerepesi úti elefántcsont-toronyban nemsokára a folyosókon is íróasztalok foglalják a helyet.
Úgy tűnik e cégeknél mindenki tud boldogulni, csak annak kell havi 80-100 ezer forintból többműszakos munkarendet is vállalva tengődnie, aki magát a vasutat üzemelteti és működteti. Érdemes ezen május elsején elgondolkodni azért, hogyha vége a majálisnak, a hétköznapok is hasonló jókedvvel teljen mindazok számára, akik komolyan gondolják, hogy a munka olyan cselekvés, amely érdemes ünneplésre is.

2008. május 1.

Üdvözlettel:

Bárány Balázs Péter
alelnök