Az egyen-forma, munkaruházati ellátás tervezett szabályozásával nem csak a MÁV-nál nem értünk egyet
"Sajnálatos módon ismert számunkra a Szolgáltató Központ Zrt. munkavédelmi szervezetének az a koncepciója, mely valamennyi lábbeli juttatást a védőfelszerelés-ellátás kategóriába sorolná.
Ezt a mindeddig egyen-formaruházati ellátásban részesülő munkavállalók esetében indokolatlannak tartjuk, így a ruházati ellátás során évek óta bevált, pontrendszerre épülő gyakorlat ilyen mérvű megváltoztatásával - az elmúlt időszak ellátási problémái ellenére - nem értünk egyet." Levelet írtunk Dorozsmai Éva, a MÁV-Start humán igazgatója részére.
"Tisztelt Igazgató Asszony, Kedves Éva!2014 decemberében kaptuk kézhez a Kollektív Szerződés 4.sz., az egyen-forma, munkaruházati ellátást szabályozó mellékletének munkáltatói tervezetét.
Sajnálatos módon ismert számunkra a Szolgáltató Központ Zrt. munkavédelmi szervezetének az a koncepciója, mely valamennyi lábbeli juttatást a védőfelszerelés-ellátás kategóriába sorolná.
Ezt a mindeddig egyen-formaruházati ellátásban részesülő munkavállalók esetében indokolatlannak tartjuk, így a ruházati ellátás során évek óta bevált, pontrendszerre épülő gyakorlat ilyen mérvű megváltoztatásával - az elmúlt időszak ellátási problémái ellenére - nem értünk egyet.
Annál is inkább kezelhetetlen a KSZ-módosítás gondolata, mivel a 4. sz. mellékletből a cipők már kikerültek, ugyanakkor a Munkavédelmi Szabályzat – szintén megküldött – tervezetében az említett munkavállalói kör ellátása nem szerepel. Tehát a jelenlegi állapot szerint több ezer munkavállaló maradna ellátatlan.
A Szolgáltató Központ Zrt. cipők juttatásával kapcsolatos koncepciójának kontroll nélküli átvételével úgy vezetnénk ki az ellátást a KSZ-ből, hogy nem tudjuk, mi lép a helyére? Jelenleg valamennyi érintett munkakörben 3-4 féle cipő közül választhatnak a munkavállalók - munkavégzésük jellegétől, igényeiktől, komfortérzetüktől függően. A hölgyek esetében ezt a differenciált ellátást még a sarok kialakítására vonatkozó eltérések is színesítik.
A Munkavédelmi Szabályzat tervezetébe áterőszakolt ellátás semmi konkrétumot nem tartalmaz. A munkakörök felsorolása mellett a - pályavasútnál már megismert módon - egy MSZ EN ISO-szám szerepel, mely tulajdonképpen nem egyéb, mint annak meghatározása, hogy az adott lábbelinek milyen kockázatok ellen kell védelmet nyújtania, és milyen kialakításúnak kell lennie (középmagas, magasszárú, villamosan szigetelő, stb.).
Gyakran tartjuk problémásnak a kockázatértékelés során levont következtetéseket is. Az egyen-forma ruházat viselésére kötelezettek döntő többségénél a rendszeres vágányok között (ágyazaton) végzett munkából adódó kockázatokat nem kell figyelembe venni. Ha olykor mégis át kell haladni ilyen területeken, az belefér a munkabiztonság fogalomkörében jól ismert elfogadható kockázat kategóriájába.
Tehát hibás következtetés az említett munkavállalói csoportnak juttatott lábbeliket egyéni védőeszköznek minősíteni, és kiemelni a Kollektív Szerződésből.
Azt remélem senki nem gondolja komolyan, hogy egy személypénztárosnak munkavédelmi cipőben kellene végezni a munkáját.
Szeretnénk felhívni a figyelmet a 65/1999. (XII.22.) EüM rendeletben foglaltakra, mely a munkavállalók munkahelyen történő egyéni védőeszköz-használatának minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeiről szól.
2.§ (2) Nem minősül védőeszköznek:
"a) a közönséges munkaruha, és az olyan egyenruha, illetve formaruha, melyet nem a munkavállaló biztonságának és egészségének védelmében terveztek, illetve vizsgáltak;"
Ez értelemszerűen vonatkozik a cipőkre is.
A munkavállalókat érintő kockázatok meghatározása a munkáltató felelősségi körébe tartozik.
Amennyiben nem állapít meg kockázatot, vagy még elfogadható kockázatot állapít meg, abban az esetben nem kell a munkavállalót védőfelszereléssel ellátni, így a lábbeli is egyszerű egyen formaruházati elem, melynek juttatási rendje minden további nélkül maradhat a KSZ-ben.
Ha ez nem így lenne, akkor a munkáltatókat rá lehetne kényszeríteni, hogy a teljes munkavállalói állomány összes ruhadarabjáról gondoskodjanak munkaidőben, hiszen valami ellen (hideg, meleg, eső, hó) mindig védeni kell a munkatársakat.
Sőt, a látogatók, szolgáltatást igénybevevők egyenértékű védelmére vonatkozó jogszabályi követelmény logikája szerint, ha a munkavállalóktól az irodai terek, peronok használata során védőeszköz használatát követeljük meg, akkor az ilyen helyeken megforduló ügyfeleinket, utazóközönséget is az itt tartózkodás időtartamára azonos védelmet nyújtó védőeszközökkel kellene ellátni. (Minden utas kap egy MSZ EN ISO 20347 szerinti lábbelit, melyet leszállást követően visszaad. Jó hír, hogy tisztítást, fertőtlenítést követően, ha védelmi képessége kifogástalan, újra felhasználható.)
Érdemes elgondolkodni azon, hogy a védőfelszerelésbe áttenni javasolt cipők cseréje miképpen lesz megoldva, ennek az ügyintézését ki fogja levezényelni? Ki bírálja el indokoltságát vagy indokolatlanságát? Ki tárolja, és tartja nyilván a készleteket, rendel, stb.? Ha nem a közvetlen munkáltató – ami védőfelszelés esetében sajátos lenne – akkor a pár megmaradt szertárba való utazás miként lesz elszámolva? Ha a munkáltatónak felróható okból a csere meghiúsul, a munkavállaló nem végez munkát, de ezt az időt számára hogyan számolnák el? És még sorolhatnánk.
Az alapötletet, hogy minden cipő védőeszköz legyen, bizonyára motiválta a MÁV Csoport statisztikáiban előkelő helyet elfoglaló botlásos, ficamos munkabalesetek relatív magas aránya. Azonban az igazság az, hogy az említett balesetek száma évek óta stagnál, szembetűnővé azért váltak, mert a szervezeti, kapacitásbeli változások során minimálisra csökkentek mellette a más – pl. korábban meghatározó számú elegyrendezési – balesetek.
Bizonyos számban ilyen balesetek bekövetkezése a foglalkoztatottak létszámával arányosan törvényszerű és elfogadható. Ez a két lábon járás evolúciós kockázata.
Ha ezen a helyzeten javítani szeretnénk, azt elsősorban a technológiai területek rendjével, a járófelületek egyenetlenségének megszüntetésével, az össze-vissza álló, törött, hiányzó aknafedelek kijavításával, a rendszeres gyomirtás révén lehetne elérni.
Összegezve: Az egyen-formaruházati ellátás keretében biztosított lábbelik juttatási rendjét továbbra is a Kollektív Szerződés útján, az eddigi gyakorlatnak megfelelően kívánjuk a munkáltatóval egyetértésben szabályozni.
Így szólt az eredeti koncepció is. Ez természetesen nem zárja ki, sőt: kívánatos, hogy a közbeszerzési eljárás során a MÁV Csoport az említett szabványsorozatnak megfelelő és ilyen tanúsítványokkal rendelkező lábbeliket szerezzen be.
Kivételes esetekben, ha a munkavégzés jellege tényleg indokolja, az említett csoport munkavállalói is vételezhetnének védőcipőt a kockázat fennállásának idejére.
Budapest, 2015. január 6.
Üdvözlettel:
Bárány Balázs Péter
alelnök"