Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Kormányzati igenre vár a Rola újraindítása


Kormányzati döntésen múlik, újraindul-e Szegedről a vasúti kamionfuvarozás. Helyi vállalkozók eddig 70 millió forintot gyűjtöttek össze, most az állam válaszára várnak. 100-150 munkahely sorsa múlik azon, eltekint-e a kormányzat a 150 milliós letéttől.
– Kétévnyi munka, és több tízmillió forint kisvállalkozói befektetés veszhet kárba, ha nem tudunk rövid időn belül elindulni. Pedig majdnem minden adott ahhoz, hogy újra közlekedjen Szeged és az ausztriai Wels között a Rola, azaz a kamionokat szállító vasúti szerelvény – mondja Tihanyi Zoltán. A Rola Kombi vasúti klaszter menedzsere azért fordult a nyilvánossághoz, hogy elmondja, a magyar kisvállalkozók is képesek lennének munkahelyet teremteni, nyereséges vállalkozást üzemeltetni. Azért beszél feltételes módban, mert az induláshoz egy minisztériumi döntés még hiányzik.

Bővülhetne a dorozsmai terminál

A törökországi Ekol 3000 kamionnal, 4 Ro-Ro hajóval, és 500 ezer négyzetméter fedett logisztikai csarnokkal rendelkezik. 2013-as árbevétele 360 millió euró – mintegy 111 milliárd forint volt. Az Ekol a Rolával bonyolítaná a gyors továbbítást igénylő nyugat-európai fuvarjait, észak-európai forgalmának vasútra terelése érdekében a szegedi terminálon egy 2000 négyzetméteres elosztó raktárt építene.
– A Rolát az osztrák Rail Cargo Group 2012 decemberében szüntette meg. 2013 nyarán kis- és középvállalkozások bevonásával vasúti klasztert alapítottunk, elnökének Tomcsányi Istvánt, a Hungarokombi Kft. volt vezérigazgatóját kértük fel – mondta az előkészületekről Tihanyi Zoltán. Számításaik alapján nyereségesen üzemelhetnének, ezt piaci felmérésre alapozzák. A klaszter tagjai az induláshoz több mint 70 millió forintot gyűjtöttek össze, az előkészületekre is elköltöttek több tízmilliót. Tihanyi Zoltán úgy látja, a Rola újraindításával nemcsak munkahelyet teremtenének, hanem az államnak jelentős adóbevételt is hoznának. A költségvetés és az állami érdekeltségű MÁV Csoport évente 500-600 millió forint többletbevételhez juthatna. Megjegyezte, 2-2,3 milliárd forint éves bevétellel számolnak, ami a helyi iparűzési adóban is jelentkezne.

Ha minden adott, miért nem indult el a Rola?

– A jelenlegi szabályozás szerint a vasúti fuvarozáshoz és a vasúti kocsik bérletéhez pénzügyi letét is szükséges, ami a mi esetünkben 150 millió forint. A működési költségek fedezetét összegyűjtöttük, a pénzügyi letét hiányzik. Próbáltunk kockázati tőkét is bevonni, de induló vállalkozás ma Magyarországon nem jut finanszírozáshoz – mondta Tihanyi Zoltán.

Mivel a kauciót az állam követeli, az illetékesektől az indulás évére felmentést kértek. Levelet írtak Becsey Zsoltnak, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkárának, ám a kapott választ nem tartják „kielégítőnek". Tihanyi Zoltán megmutatta, a Szegedhez kötődő politikus szeptemberben azt írta, támogatja a Rola újraindítását, mert az környezetbarát, segít az utak megóvásában, majd sok sikert kívánt a munkához. A kért segítségről viszont egy szó sincs a válaszban.

– Miközben a kormány folyamatosan munkahelyteremtésről, a kisvállalkozások támogatásáról nyilatkozik, a mi kérésünk eddig süket fülekre talált. 100-150 ember munkája, több cég léte múlik a kormányzat döntésén – ismételte el Tihanyi Zoltán. A vasúti klaszter projektmenedzsere elmondta, számításaik szerint kezdetben egy pár vonat járna Szeged és Wels között, később ez bővülhetne.

Miért éri meg a Rola a török fuvarozóknak?

A gyorsaság, az út- és az üzemanyagdíj, és különböző adók megtakarítása, valamint a szigorúan ellenőrzött kötelező pihenőidő miatt is előnyösebb a vasúti fuvarozás. A rolások számításai szerint a török fuvarozók átlagosan 200 eurót spórolnának. A vasúti kamionfuvarozás 1998-tól működött 2012-ig, ez idő alatt összesen 801 ezer kamiont szállítottak, évente 40 ezret. Egy retúrjegy Szeged és Wels között 900-1000 euró. Ha egy átlagos kamion 32 litert fogyaszt 100 kilométerenként, akkor a Welsig tartó 613 kilométeren közel 80 ezer forintnyi üzemanyagot éget el. Ehhez jön a magyar és az osztrák útdíj, előbbi 31 ezer forint, utóbbi 45 ezer forint.

Kiskundorozsmát 2012. december 7-én hagyta el az utolsó kamionszállító vonat. Akkor ezt a videót készítettük:


delmagyar.hu, vdszsz.hu