Nálunk minden
a vasutasokról szól!

Bízhatunk még az öngondoskodás hanyatló rendszerében? - 2009. június 4.


A vasutas munkavállalók biztos, hosszú távú öngondoskodási stratégiáját törte derékba a munkáltató, amikor egyoldalúan felrúgta az akkor már több éve fennálló egyezséget, és a 2004-ben bevezetésre került Választható Béren Kívüli Juttatási (cafeteria) rendszer keretébe illesztette a munkavállalók pénztári tagsági viszonyából eredő tagdíjfizetési kötelezettség átvállalását.

A vasutasok közül sokan emlékezhetnek rá, hogy a cafeteria rendszer bevezetését megelőzően másként működött a pénztári tagdíjfizetés. A munkáltató minden (legalább 6 havi munkaviszonyban lévő) munkavállaló legfeljebb két (önkéntes nyugdíjpénztári és/vagy egészségpénztári és/vagy önsegélyező) pénztárban fennálló tagsága után biztosított munkáltatói hozzájárulást a tagdíjak részben vagy egészben történő átvállalásaként, egy kiszámítható rendszert teremtve ezzel a vasutasok hosszabb távon jelentkező szükségletei kielégítésének biztosíthatóságára.
Szakszervezetünk tűzzel-vassal harcolt a pénztári szolgáltatásoknak a VBKJ rendszerbe történő illesztése ellen előrevetítve az addig mindenki által elfogadott és mindenki számára megnyugtató szolidáris biztonság széthullásának veszélyét is. A munkáltató azonban önkényesen, mitöbb jogellenesen, a reprezentatív szakszervezetek egyhangú hozzájárulása nélkül végrehajtotta azt, aminek levét majd csak most, pár év múltán isszuk meg…

A pénztári befizetésekhez való munkáltatói hozzájárulás a cafeteria rendszer igen népszerű elemei a vasutasok körében. A kormány intézkedési terve viszont teljesen kivégezheti az öngondoskodási hajlandóság erősítésébe vetett bizalmat. Korábban csak a pénztári befizetésekből igénybe vehető szolgáltatások körét szűkítette, a jelenleg tervezett adócsomag elfogadásával már megszűnne a munkáltatók által adott természetbeni juttatások adómentessége, és a munkáltatónak az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás valamint a magánnyugdíj-pénztári kiegészítés teljes összege után 54 %-os adó- és további 27%-os járulékfizetési kötelezettsége keletkezne.

Mondjon nekem valaki egy olyan munkáltatót, aki ilyen feltételek mellett is vállalja, hogy hozzájárul a munkavállalók időskori megélhetési, egészségügyi vagy szociális célú öngondoskodási szándékaihoz? Nem hiszem, hogy ez a munkáltató pont a MÁV-Csoport valamely tagja lesz. De még ha igen, akkor sem kerülhető el a munkavállalók érdekeinek csorbulása, hiszen nem gondolhatjuk, hogy a munkáltató csak úgy, „tehermentesen” fogja további támogatását adni; vagyis mindenképp csökken a pénztári számláinkon jóváírandó összeg.

A VBKJ megadóztatásával még súlyosabbá válhat a jelenlegi állapot. Bizonyára még többen fognak kilépni a pénztárakból, vagy szüneteltetik befizetéseiket, hiszen a mindennapi megélhetésre gondosan beosztott havi betevőből nehezen áldoz bárki is egy igazából nem kézzelfogható, a jelenben kevésbé fontosnak tartott, ráadásul ez idáig béren kívüli juttatásokból finanszírozott megtakarítási formák javára. Így tulajdonképpen a munkavállalók elveszítik azt a tartalékot, amelyet azáltal szereztek, hogy a munkáltató az önkéntes befizetéssel "címkézett" támogatást adott számukra, és ezzel garantálta azt, hogy az a havi pár ezer forint biztosan arra az adott célra (egészségük megőrzésére/helyreállítására, szociális szükségleteik kielégítésére vagy akár majd nyugdíjuk kiegészítésére) fordítódjon.

Mára beigazolódni látszik mindaz, amit a VDSZSZ már 2003-ban is nyomatékosan hangsúlyozott a MÁV vezetésének. Annak, amiért már akkor küzdöttünk, most gazdasági szakemberek is hangot adnak különféle fórumokon. A cafeteria néhány évvel ezelőtti kialakításakor óriási hiba volt, hogy a pénztári szektort a munkavállalói "kényelmi" szolgáltatások közé sorolták! Nem lett volna szabad egy kalap alá helyezni a bankjegyként funkcionáló ilyen-olyan csekkeket és utalványokat, a mindennapi szükségletek kielégítését célzó pl. utazási bérletet vagy internet támogatást az inkább hosszabb, mint rövidebb távon kifizetődő, bizonyos célok elérése érdekében működő önkéntes pénztári szolgáltatásokkal.

Akár azt is mondhatjuk, hogy a kormány adótervei a cafeteria rendszer létjogosultságát teszik kérdésessé. Legalábbis a MÁV-nál mindenképp. Még egy-két zseniális, a gazdasági szakértők vagy politikusok agyából kipattanó ötlet, és a nem éppen a felső tízezerbe tartozó vasutasoknak oly sokat jelentő béren kívüli juttatás többe fog kerülni, mint a munkabér.

Szeretnénk, ha a MÁV-Csoport-ba tartozó valamennyi társaság felmérné ezt, a gazdasági helyzetre hivatkozva mesterségesen is generált probléma súlyosságát, és velünk együtt kollektív erővel küzdene és tenne azért, hogy a vasutas munkavállalóknak ne kelljen elszenvedni egyrészt a másfél évtizede felépült öngondoskodás rendszerének feladását, másrészt pedig azt az anyagi veszteséget, amely a cafeteria elemek megadóztatása miatt közvetetten érheti őket.

Éles Csilla